Galériák

Munkácsi terepgyakorlat

Három hét Munkácson...

Az idén jelentkeztem harmadszor a munkácsi gyerekhét segítői közé. Első évemben majdnem húszan mentünk segíteni és támogatni az ottani tábort. A tavalyi évben már csak kilencen, de pont e miatt egy kis családi hangulat fűszerezte meg az ottlétünket.Az idei évben öten indultunk útnak, hogy újra mi lehessünk az a néhány ember, akik segítsége fontosabb, mint sem azt gondolnánk. A három év leforgása alatt mindössze egy ember volt rajtam kívül, aki szintén harmadszor indult útnak, eme faladatnak az elvégzésére.

Először azért mentünk, mert ez egy új lehetőség, megpróbáltatás volt a számunkra, de utána a szívünk húzott oda vissza. Mindketten tudtuk, hogy az idei év egyfajta utolsó alkalom, vagy búcsú lesz, amit sajnáltunk. De reméljük, még lesz lehetőségünk menni és tenni, amit kell. Pozitívan csalódtam ez alkalommal. A hét lassan indult, de az események kezdtek felgyorsulni, programokat terveztünk magunknak, és bár hiányoltam néhány dolgot, amit előző években megkaptam, mégis úgy éreztem, hogy ilyennek kellett lennie.

A segítők cserélődnek itt is, ott is. A gyerekek cserélődnek, felnőnek akárcsak mi, de ennek a nagy egésznek kell a vérfrissítés. És különben is a test továbbra is fennmarad. Jól esett jobban megismerni az évek alatt az ottani embereket és az újabbakat, a mi embereinket.  Amikor az ottani vezetővel beszéltem, ő azt mondta nekem, hogy ha mi nem mennénk, nem tudná, hogy hogyan lenne gyerekhét, mert ha most is csak egyel kevesebben mentünk volna, nem tudta volna megoldani a feladatok elosztását. De az Úr valahogy mindig segít, még a nehéz időkben is. Mindig hangoztak el olyan beszélgetések, melyek valamelyikünk szívére hatottak. Mindig érződött a szeretet, a kedvesség és a boldogság. Volt alkalom, amikor együtt sírtunk, és amikor több erőre volt szükségünk akár a feladataink elvégzésére, akár a gyerekek elviselésére, vagy szeretetünk feléjük való kimutatására.

Munkács nem olyan hely, mint Magyarország. Mások az emberek, más a lelkület, a hangulat, de mégis hasonló problémákkal küzdünk. Engem az a sok szeretet húzott vissza, amit ott kaptam. Mindig is az fog. Egyszer mindenképp megéri elmenni és próbára tenni magunkat. De ne csak a feladat elvégzése miatt menjünk oda, hanem nyissuk ki a szemünket és lássuk azt, amit itt nem látni. Vagy ha ez nem megy, csak éljük meg a pillanatot és próbáljuk meg élvezni azt, ami át szeretne járni bennünket.

Három hét. Mondhatni három év. És nekem mégis egy örökkévalóság. Szép napok, hetek és szép álmok. Viszlát, Munkács! Hiányozni fogsz…

Király István 12.C

 

További résztvevők:

Hodosi Kitti 12.B, Vámos Balázs 12.C,  Papszász Péter 11.D, Muskatal Gábor 11.D

 

 

 

 

 

Galériák

Hirdetmények

Euroexam nyelvvizsga

Tovább

Tehetséggondozó foglalkozások 6. és 8. osztályos tanulók részére

Tovább