DIÁKIGAZGATÓ VÁLASZTÁS - MÁR ZAJLIK A SZAVAZÁS A LÉVAYBAN!

MINDEN TANÉV KIEMELT ESEMÉNYE A 11. ÉVFOLYAMOS OSZTÁLYAINK KAMPÁNYFELKÉSZÜLÉSE, A KAMPÁNYNAP, A DIÁKIGAZGATÓ VÁLASZTÁS.

AZ IDÉN OKTÓBER 1-2-ÁN KERÜLT ERRE SOR. A TEGNAPI KAMPÁNYNAP UTÁN MA MÁR ZAJLIK A SZAVAZÁS. HAMARORAN KIDERÜL, HOGY MELYIK OSZTÁLYUNK NYERTE A KAMPÁNYT.

 11. A,        11.B,        11.C,      11.D  ???

HAMAROSAN KIDERÜL       

Komoly munka, és sokféle tanulás zajlik a Lévayban a kampány előkészítése, megtervezése, majd a kampánynap és a diáknap alatt.

                                                       Az osztályaink kampányparavánjai

Igazán nagyszerű munkát végzett az idén a négy osztály kampánystábja, a négy osztály, osztályfőnökök, helyettes osztályfőnökök, a kampányban aktívan részvevő tanárok és munkatársak. Egészen közösségi esemény a kampány.

Köszönet azoknak a kollégáknak is, akik évről-évre komoly munkával mederben tartják az eseményeket, és formálják az életben oly fontos "4K"-t: kommunikáció, kooperáció, kreativitás, közösség, konfliktuskezelés, stb.

Az idén a szülők csak korlátozott számban vehettek részt, de annál lelkesebbek voltak! Köszönjük, hogy támogatják gyermekeik szociális tanulását is!

          

A négy osztályunk udvari "kampánystandjai" - ahol a finomságok kampányoltak

(Külön köszönet a mindvégig kitartó szülőknek!)

Jó hangulat, profi felkészülés, rendezett épület és tisztaság (hiszen zöld kampányt folytattunk!), pontos időtartás, azaz összességében mind diáknak és tanárnak nagyszerű érzést jelentett a "KAMPÁNY"

Egységes arculat, profi megjelenés - ez jellemezte az osztályokat

Igazán nehéz dolga lesz a Zsűrinek, akik a teljes hét alatt "árgus szemekkel" figyelték és követték az eseményeket. Köszönjük nem könnyű munkájukat!

11 óráig lehet még szavazni! Úgyhogy hajrá 11.A, B, C, D! Hajrá Lévay!

 

Hirdetmények

Uszoda zárva 2021.12.10.

Tovább

VÁLTOZATLAN IDŐPONTBAN A TEHETSÉGGONDOZÓ FOGLALKOZÁSOK

Tovább